2015. szeptember 1., kedd

Tavaly 10844 főt toloncoltak ki Németországból, ebből 8557 főt légi úton szállítottak vissza hazájába. A kitoloncolásokra elsősorban menetrend szerinti járatok használatával került sor, de erre a célra bérelt gépeket is használtak. A kitoloncolt személyek szállítására több légitársaság, így a Lufthansa, a Germanwings, az Austrian Airlines és az Air Berlin gépeit is használják, de külföldi társaságok, a Bulgaria Airways és az Adria Airways gépeit is bérlik. Ezek a gépek elsősorban Frankfurtból, Düsseldorfból és Berlinből indultak, az úti cél legtöbbször Szerbia, Olaszország, Macedónia és Koszovó volt. Bennfentesek szerint a fuvarokon szépen keresnek a légitársaságok, különösen azokért a járatokért fizet sokat az állam, amelyekhez kíséret is jár, ezek aránya azonban alacsony, az összes kitoloncolás ötöde történt rendőri kísérettel. Példaként a Welt egy tavaly februári kitoloncolást említ, ahol Düsseldorfból Szerbiába az Air Berlin gépén 43 szerbet 35 német szövetségi hivatalnok kísért, ennek a fuvarnak a költsége 45 ezer euró, vagyis mostani árfolyamon közel 14 millió forint volt, így egy-egy kitoloncoltra 327 ezer forint utazási költség juto

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése