2015. szeptember 3., csütörtök
Igazán nagyon megéri az Apple-nek, ha összetöröd az iPhone-od 2015. szeptember 3. 11:01 Amit a HP elkövetett a fogyasztók ellen a tintapatronokkal, vagy amit a Gilette a borotvapengékkel, azt teszi most az Apple az iPhone-nal és a kijelzők drága cseréjével. Az Apple és a Samsung nem csak az okostelefonok eladásából szakítanak nagyot, de a megtört készülékek javításából is. A SquareTrade adatai szerint az amerikaiak tavaly év végéig 23,5 milliárd dollárt költöttek összesen az elmúlt hét évben okostelefonjaik javíttatására, ebből csak iPhone-okra 10,7 milliárd dollárt. Az iPhone-tulajdonosok negyede már legalább egyszer megtörte okostelefonja kijelzőjét, 15%-uk pedig még most is törött kijelzővel használja az iPhone-ját. A kijelző cseréje nem olcsó mulatság. A Techrepublic újságírója szerint amikor rá került a sor, 129 dollárba került egy csere. Ehhez képest jóval olcsóbb egy kijelző. Az elemzői becslések szerint az iPhone 6 készülék esetén például 41,5 dollárba kerül. Viszont egy csereüveget már 10 dollárért lehet venni interneten. Ez pedig így elég erős profit marzsot jelent a kijelzőcserén az Apple-nek, többet keres ezen, mint bármelyik másik termékén
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése