2015. augusztus 29., szombat
San Jose Earthquakes – Los Angeles Galaxy 1-0 (1-0) Helyszín: Avaya Stadion – 18.000 néző Gólszerző: Salinas (18′) Kiállítva: Leonardo (47′) Igazi rivális csata vette kezdetét San Joséban, amikor a Galaxy csapata lépett pályára. A két együttes ezt megelőzően 69 egymás elleni mérkőzésen volt túl, melyek során 33 alkalommal Earthquakes sikerrel, 23-szor Los Angeles győzelemmel, 13-szor pedig döntetlennek zárultak. Ebben a szezonban korábban már kétszer találkozott a két rivális. Június végén a San Jose hazai pályán mért 3-1-es vereséget a szintén nyugati parti klubra, majd a következő hónap közepén a Galaxy hazai környezetben ütötte ki, 5-2-s sikert elérve az Earthquakes csapatát. A két csapat egymás elleni történelmi, 70. mérkőzésén hamar megszületett a találkozó első gólja, ami végül mindent eldöntőnek is bizonyult! A 18. percben a hazaiak részéről Salinas volt eredményes. A korai, győzelmet érő találat ellenére a játék kiegyenlített volt, ám a 47. minutumban Leonardo kiállítása révén létszámban is hátrányba került a Galaxy. Ezzel a sikerével zsinórban negyedik bajnokiját nyerte meg a San Jose, míg a Galaxy négy zsinórban bezsebelt bajnoki után kapott ki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése